Blog

Fókuszban az ipar és oktatás együttműködése

Közel 240 résztvevő tisztelte meg az S&T FOCUS 2015 PLM/CAD/CAM/CAE/IoT Napot. A rendezvény kiemelt témája az ipar és az oktatás hatékony együttműködése volt. A rendezvény fő előadójától, Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól első kézből értesülhettek a résztvevők a kormányzat ezirányú stratégiájáról. A nap során ezen felül rengeteg új technológiát, fejlesztést ismerhettek meg a látogatók, valamint betekintést nyerhettek élenjáró tervező, gyártó cégek legjobb módszereibe. Tekintse meg a kisfilmet a rendezvényről…

Részletek Hozzászólás írása

„Címvédés” a felsőoktatási Creo tervezési versenyen 

Az S&T Creo tervezői versenyt minden évben nagy érdeklődés övezi, azonban ebben az évben minden eddigi rekordot megdöntött a beküldött pályaművek száma. A rengeteg pályamű a minőség terén is magasra helyezte a mércét. A hallgatók különféle témákat dolgoztak fel, ám mégis a járműipari vonatkozású termékek voltak a legnépszerűbbek. Olyan hallgató is beküldte a munkáját, aki menedzser szakirányon tanul és önszorgalomból sajátította el a Creo használatát. A versenysorozat eddigi történetében még…

Részletek Hozzászólás írása

Országos Creo tervezési verseny – nyerj egy iPhone-t!

Az S&T Consulting Hungary Kft. ez évben is meghirdeti az országos Creo CAD modellezési versenyt felsőoktatási intézmények tanulói részére. A verseny komoly hagyományokkal rendelkezik. Minden évben nívós pályaművek érkeznek a versenyre, és a hallgatók rendre komoly szakmai felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. A versenyre egyéni pályázók jelentkezhetnek. A kétfordulós megmérettetés első fordulójában Creóval készült pályaművekkel lehet indulni, a tematika szabadon választott. A döntőbe az országos, meghívásos online szakmai szavazás, a Facebook-on történő…

Részletek Hozzászólás írása

Küllő nélküli agymotor fejlesztés Creo-val

A BME-n már évek óta tevékenykedő csapat most egy meglepő újdonsággal állt elő. Egy agymotort terveztek, melynek közepét a sci-fi filmekből ismert módon üregesre képezték ki. Ám tervük életképes, így nem marad sokáig a számítógépekbe zárva, már javában folyik a kerék prototípusának gyártása. A Paradicsom Csapat 2010 ősze óta tevékenykedik a Műegyetemen. Tevékenységük első két évükben csak egyetlen egyetemista versenyre korlátozódott, de ezt kinőve, 2012 nyara óta már elektromos versenyautók…

Részletek Hozzászólás írása

Különleges pályaművek a Creo versenyen

A Miskolci Egyetem és a BME hallgatója nyerte az országos Creo CAD versenyt. Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő. A verseny három fordulóban zajlott. Az első fordulóban a pályázók az általuk a Creo-val tervezett pályaművel jelentkezhettek a versenyre. Az S&T…

Részletek Hozzászólás írása