Blog

SAP a microsoftos környezetben II. Rész: Adatintegráció

A blogunk előző részében megismerhettük, hogy hogyan működik együtt az SAP és a Microsoft az infrastruktúra területén, és ennek keretében, az elmúlt egy évben hogyan váltak elérhetővé az SAP rendszerek a Microsoft Azure felhőszolgáltatásaként. Technológiai alapok Megnéztük továbbá néhány gyakorlati példán keresztül is, hogy az SAP-t használó ügyfelek hogyan tudják kiaknázni ennek az együttműködésnek a lehetőségeit és előnyeit Ezek közé tartozik például fejlesztői-, teszt-, oktatási- és demó-környezetek, archív rendszerek Microsoft…

Részletek Hozzászólás írása

SAP a microsoftos környezetben

Blogsorozatunkban az SAP vállalatirányítási rendszer microsoftos környezetben történő használatának lehetőségeit szeretném bemutatni. I. rész: SAP rendszer a Microsoft felhőből A két cég stratégiai partnerségének alapjai immár több mint 20 évre nyúlnak vissza, amikor 1993-ban Bill Gates, a Microsoft-, és Hasso Plattner, az SAP egyik társalapítója megkötötték az első együttműködési szerződésüket, hogy kölcsönösen ki tudják használni szinergiáikat. A két cég együttműködése először adatbázis kezelés szinten valósult meg: az SAP rendszereket MS-SQL…

Részletek Hozzászólás írása

StorSimple 8000 Update 1

A tavaly nyári megjelenést követően a StorSimple 8000-es sorozatának első jelentős szoftverfrissítését adták ki a héten, amely a javítások mellett sok újdonsággal is felruházza fizikai eszközünket.  A hivatalos release notes itt olvasható. Az alábbiakban összefoglalom a frissítés újdonságait. Migrációs funkciók biztosítása a régebbi StorSimple 5000 és 7000 sorozatú eszközökhöz: Lehetővé válik teljes „felhőkonfigurációk” mozgatása StorSimple 8000 fizikai vagy StorSimple 1100 virtuális eszközökre. Ez magában foglalja a felhő storage-ok beállításait, a…

Részletek Hozzászólás írása

Hibatűrő és költséghatékony nagyvállalati adattárolás a Microsoft Azure StorSimple hibrid tároló segítségével

A Microsoft Azure StorSimple egy olyan hibrid adattárolási megoldás, amely a Microsoft Azure-ban elérhető végtelen felhő kapacitást (Cloud Storage) használja a lokális adattárolás limitált képességeinek kiterjesztésére, így biztosítva egy költséghatékony és kellően rugalmas infrastruktúrát a nagyvállalatok számára. A megoldás biztosítja az adatok megfelelő rétegben (lokális SDD, SAS vagy Azure Storage) történő tárolását, a beépített logikái alapján azok intelligens mozgatását, valamint az adatok megfelelő mentését, archiválását. A megoldás legfőbb tulajdonságai röviden…

Részletek Hozzászólás írása

Technológia változás az informatikai piacon

Az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Péter nyilatkozik az IT piac és a cég jelenlegi helyzetéről. Általánosságban az informatikai szolgáltató piac helyzete – Ön szerint – hogyan alakult tavaly az elmúlt évekhez képest? Számos technológiai változás zajlik (pl. felhő, Internet of Things), mely arra serkenti a szereplőket, hogy új szolgáltatásokkal jelenjenek meg a piacon. Az új szolgáltatások leginkább hatékonyság növekedést eredményeznek, hiszen – láthatóan – a piac nem…

Részletek Hozzászólás írása