Pályázati
lehetőségek

mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok számára

Számos pályázati lehetőség áll rendelkezésre Ügyfeleink részére a következő területeken: eszközbeszerzés, információs technológia-fejlesztés, felhőalapú szolgáltatások bevezetése, K+F+I, munkahelyi képzések, termékfejlesztés, gyártás és vállalati folyamatok automatizálása, illetve Ipar 4.0 megoldások támogatása.

Magyarország Kormányának célja, hogy ezeknek a felhívásoknak köszönhetően a hazai gazdaság hosszú távon fenntartható növekedését biztosítsa a vállalkozások növekedési potenciáljának javításával és gazdasági teljesítményének megerősítésével. A cégek versenyképességének, piacon maradásának, munkahelyteremtő és -megtartó képességének egyik feltétele, ha lépést tudnak tartani a kor technikai elvárásaival, és kihasználják az infokommunikációban rejlő lehetőségeket.

A táblázat elkészítéséhez a https://www.palyazat.gov.hu/ oldalon megjelenő információkat használtuk fel. Az eljárásokról az adott pályázatnál található elérhetőségeken keresztül is informálódhat. A pályázatok a bejegyzés megjelenésének adott pillanatában érvényesek és fellelhetők.

Az S&T Consulting Hungary Kft. a legnagyobb gondossággal járt el az oldal, és a pályázatokról készült táblázat létrehozásakor, ugyanakkor nem garantálja az információk pontosságát, illetve a felhasználónak tudnia kell, hogy a megjelenített információk előzetes értesítés nélkül változhatnak. Ezért az S&T nem vállal felelősséget az oldal tartalmáért, illetve annak lehetséges felhasználásáért.

Bővebb információért vegye fel velünk a kapcsolatot!

GINOP-2.1.8-17

A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

Benyújtási határidő: 2017.12.06. – 2018.02.15.

Projekt megvalósulásának határideje:A Támogatói Okirat hatályba lépését követően legfeljebb 6 hónap.

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés. Megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie

Keretösszeg: 17 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 850-3400 db

Támogatási intenzitás: 50%

Támogatás összege: 5-15 millió Ft

Támogatható tevékenység:

  • Eszközbeszerzés (csekély összegű támogatás)
    • Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
  • Immateriális javak beszerzése (csekély összegű támogatás)
    • Szoftver
    • Gyártási licenc vagy know-how

Elszámolható költségek: 

  • Eszközbeszerzés költségei 
    • Új eszközök és felszerelések vételára
    • Szállítás és üzembe helyezés
    • Betanítás

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM Creo, ThingWorx IoT, MES Pharis, Windchill, Mathcad, Arbortext, Altair HyperWorks, Esprit, NCG CAM,  Cimco DNC, MAGMA, Moldex3D, Infor, CAD munkaállomások

VEKOP-1.2.3-16

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram

Benyújtási határidő: 2016.10.29. – 2018.10.30.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül (6 hónappal kitolható)

Régió: A Végső Kedvezményezett Pest megyében (Budapesten nem!) bejegyzett székhelye, telephelye vagy fióktelepe (Projekt megvalósítás helyszíne számít)

Keretösszeg: 3,67 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 480 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 1-50 millió Ft kölcsön

Támogatható tevékenység:

  • Tárgyi eszköz és használt eszköz beszerzése

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM Creo, ThingWorx IoT, MES Pharis, Windchill

GINOP-3.2.6-8.2.4-17

Kelet-Magyarország megyéi esetében

Benyújtási határidő: 2017.07.17.-2017.09.15

Nyugat-Magyarország megyéi esetében

Benyújtási határidő: 2017.07.01.-2017.09.15.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés. Megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie

Keretösszeg: 6,5 milliárd Ft, ebből 3 milliárd Ft a vissza nem térítendő támogatás és 3,5 milliárd Ft kölcsön

Támogatott pályázatok várható száma: 72 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 15-80 millió Ft vissza nem térítendő támogatás
  • 17-100 millió Ft közötti visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásként kedvezményes kamatozású éven túli kölcsön (BIZTOSÍTÉKNYÚJTÁSI KÖTELEZETTSÉG!)

Támogatható tevékenység:

  • Ipari digitalizációs megoldások, rendszerek bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges
    • informatikai, hálózati, szenzortechnológiai, automatizációs és robotikai eszközök beszerzése,
    • immateriális javak beszerzése,
    • szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM Creo, ThingWorx IoT, MES Pharis, Windchill

GINOP-3.2.2-8.2.4-16

Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása

Benyújtási határidő: 2017.03.08. – 2019.03.08.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió (Budapest, illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés. Megvalósítási helyszínnek a kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban kell lennie

Keretösszeg: 48,2 milliárd Ft, ebből 21,2 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás és 27 milliárd Ft kölcsön

Támogatott pályázatok várható száma: 4800 db

Kölcsön / támogatás összege: 

  • 1-24 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás
  • 1,25-37,5 millió Ft közötti visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásként kedvezményes kamatozású éven túli kölcsön (BIZTOSÍTÉKNYÚJTÁSI KÖTELEZETTSÉG!)

Támogatható tevékenység:

  • Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatása
  • Felhőalapú (IaaS, PaaS, SaaS) és egyéb online vállalati szolgáltatások, megoldások terjesztése és bevezetése a kkv-k körében

Mit ajánl az S&T: INFOR, SAP, PLM, MES, ThingWorx IoT

GINOP-2.1.2-8.1.4-16

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

Benyújtási határidő: 2017.03.01. – 2019.03.01.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés

Keretösszeg: 120 milliárd Ft, ebből 80 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatás és 40 milliárd Ft kölcsön

Támogatott pályázatok várható száma: 160-1600 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 50-500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás
  • 25-250 millió Ft közötti kedvezményes kamatozású éven túli kölcsön (BIZTOSÍTÉKNYÚJTÁSI KÖTELEZETTSÉG!)

Támogatható tevékenység:

  • Kísérleti fejlesztés (új vagy javított termékek, eljárások és szolgáltatások prototípusainak és kísérleti modelljeinek kidolgozása, tesztelése – még nem végleges termék, eljárás vagy szolgáltatás továbbfejlesztése)

Mit ajánl az S&T: Creo (Digital Twin), PLM, CAM, ThingWorx IoT, Hyperworks szimuláció

VEKOP-8.5.3-17

Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára

Benyújtási határidő: 2017.07.03. – 2017.10.31.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Csak a Közép-magyarországi régió területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek

Keretösszeg: 1,84 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 36-613 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 3-50 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Képzések megvalósítása belső képzésként vagy vásárolt szolgáltatásként
  • Képzéshez kapcsolódó tudás-, és elégedettségmérés
  • Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
  • Projekt előkészítési tevékenységek
  • Képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek
  • A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek
  • Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM/ERP és IoT képzések

GINOP-6.1.6-17

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

Benyújtási határidő: 2017.06.30. – 2017.10.30.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban

Keretösszeg: 19,04 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 380-6346 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 3-50 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Képzések megvalósítása belső képzésként vagy vásárolt szolgáltatásként
  • Képzéshez kapcsolódó tudás-, és elégedettségmérés
  • Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
  • Projekt előkészítési tevékenységek
  • Képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek
  • A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek
  • Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM/ERP és IoT képzések

VEKOP-8.5.2-17

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

Benyújtási határidő: 2017.07.03. – 2017.08.31.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Csak a Közép-magyarországi régió területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek

Keretösszeg: 1,3 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 13-130 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 10-100 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Képzések megvalósítása belső képzésként vagy vásárolt szolgáltatásként
  • Képzéshez kapcsolódó tudás-, és elégedettségmérés
  • Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása
  • Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
  • Projekt előkészítési tevékenységek
  • Képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek
  • A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM/ERP és IoT képzések

GINOP-6.1.5-17

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

Benyújtási határidő: 2017.05.03. – 2017.10.30.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Kevésbé fejlett (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl) régiókban

Keretösszeg: 21,52 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 220-2200 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 10-100 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Képzések megvalósítása belső képzésként vagy vásárolt szolgáltatásként
  • Képzéshez kapcsolódó tudás-, és elégedettségmérés
  • Képzések szervezéséhez, lebonyolításához szükséges szakmai megvalósító(k) alkalmazása
  • Kötelező tájékoztatás és nyilvánosság
  • Projekt előkészítési tevékenységek
  • Képzések előkészítésével kapcsolatos tevékenységek
  • A projekt menedzsmentjével kapcsolatos tevékenységek

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM/ERP és IoT képzések

GINOP-1.2.5-15

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása

Benyújtási határidő: 2017.01.18. – 2019.01.18.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés

Keretösszeg: 6 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 50-90 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 25-250 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Logisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó új eszköz beszerzése
  • Információs technológia-fejlesztés, kizárólag logisztikai szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek

Mit ajánl az S&T: IT rendszerek, szerverek, Cloud, ERP

GINOP-1.2.8-17

Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása

Benyújtási határidő: 2017.08.31. – 2017.10.18.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés

Keretösszeg: 5 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 50-150 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 20-500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Új eszközök beszerzése
  • Automatizált termelési rendszerek fejlesztése
  • Gyártási technológiák fejlesztése, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztése, robottechnológia alkalmazása révén
  • Ipari kiber alkalmazások, intelligens gyártás, machine-to-machine, IIoT (Industrial Internet of Things) stb. megoldások beszerzése
  • Az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how, immateriális javak beszerzése

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM Creo, ThingWorx IoT, MES Pharis, Windchill PLM

GINOP-1.2.4-16

Ipari parkok fejlesztése

Benyújtási határidő: 2016.05.17. – 2018.05.17.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés

Keretösszeg: 11,47 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 100-150 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 10-100 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Telekhatáron belüli alapinfrastruktúra kiépítése, átalakítása, bővítése, korszerűsítése, közlekedőfelület kialakítása
  • Új, közös használatú épület építése és kapcsolódó épületgépészeti beruházások végrehajtása
  • Az ipari park működtetéséhez és a betelepülő vállalkozások számára biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükséges új eszközök, berendezések beszerzése
  • Az ipari park működtetéséhez és a betelepülő vállalkozások számára biztosított közös szolgáltatások nyújtásához szükséges információs technológia-fejlesztés, új informatikai hardver és szoftver beszerzése
  • Projekt-előkészítés költsége

Mit ajánl az S&T: IT rendszerek, szerverek, Cloud, ERP

GINOP-1.2.7-17

Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása

Benyújtási határidő: 2017.09.14.-2017.10.19. és 2018.02.15.-2018.03.15.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 24 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés

Keretösszeg: 33,57 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 70-85 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 25-500 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás
  • Információs technológia-fejlesztés
  • Technológiai fejlesztést eredményező új eszközökhöz kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
  • Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzése

Mit ajánl az S&T: IT rendszerek, szerverek, Cloud, ERP

GINOP-2.1.6-16

Exportképes innovatív termékek fejlesztésének támogatása az innováció vezérelt exportbővítés érdekében

Benyújtási határidő: 2017.06.01.-2019.06.01.

Projekt megvalósulásának határideje: Szerződéskötést követő 30 hónapon belül

Régió: Nem támogatható a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés

Keretösszeg: 5 milliárd Ft

Támogatott pályázatok várható száma: 12-20 db

Kölcsön / támogatás összege:

  • 200 millió és 1 milliárd Ft közötti vissza nem térítendő támogatás

Támogatható tevékenység:

  • Ipari kutatás
  • Kísérleti fejlesztés
  • Egyéb választható, önállóan nem támogatható tevékenységek (Projekt előkészítési tevékenység; projektmenedzsment tevékenység; vásárokon való részvétel tevékenység; kötelezően előírt nyilvánosság biztosítása tevékenység; a projekthez szükséges épület építése, korszerűsítése, bővítése, átalakítása és a szükséges alapinfrastruktúra fejlesztése; eszközbeszerzés; meglévő eszközök átalakítása, továbbfejlesztése; immateriális javak beszerzése; a beruházásra aktivált szolgáltatási tevékenységek)

Mit ajánl az S&T: CAD/CAM/PLM Creo, ThingWorx IoT, MES Pharis

Regisztráció

Kérjen ingyenes konzultációt!

Loading

Regisztráció után felvesszük Önnel a kapcsolatot,
és időpontot egyeztetünk a konzultációra.

*Adatok kezelése:

A regisztráció során megadott személyes adatait rögzítjük. A gyűjtött adatok védelmét a hatályos jogszabályi és etikai előírásoknak megfelelően biztosítjuk. A kérdőívben megadott személyes adatokat harmadik személynek nem adjuk ki. Tájékoztatjuk, hogy a kérdőív által rendelkezésünkre bocsátott adatok kizárólag az adatgyűjtés céljával megegyező módon kerülnek felhasználásra. Az Adatvédelmi törvény értelmében személyes adatait az S&T Magyarország (S&T Consulting Hungary Kft. és S&T Services Kft.) a megrendelés teljesítéséhez, ajánlati listák összeállítására, meghívók eljuttatásához, akció- és reklámkampányok szervezéséhez, valamint saját hírlevél küldésére használja fel. Felhívjuk figyelmét arra, hogy a kérdőív kitöltője a kérdőív kitöltésével, és hozzánk történő eljuttatásával elfogadja az adatkezelési nyilatkozatban foglaltakat, nyilatkozik arról, hogy cselekvőképessége nem korlátozott és nagykorú állampolgár. Felhívjuk továbbá figyelmét arra, hogy adatai megadásával Önre nézve kötelezőnek ismeri el az Adatkezelési Szabályzatot, kifejezett és egyértelmű hozzájárulását adja a hírlevelek fogadásához. Személyes adatait mindaddig felhasználjuk, amíg nem kéri azok nyilvántartásunkból történő törlését. Amennyiben nem járul hozzá adatai kezeléséhez, adatait a karácsonyi színházi eseményre történi egyszeri belépésre használjuk fel.

Adatvédelmi nyilvántartási szám: NAIH-98288/2016.

S&T – A szakértő IT megoldásszállító

Az 1993-ban alapított és 2003 óta tőzsdén jegyzett S&T Közép-Kelet Európa

20

ORSZÁGBAN VAN JELEN

2300

ALKALMAZOTTJÁVAL

infografika-euro

504M€

2016 – BAN ÉRTÉKESÍTÉSI ÁRBEVÉTELE

infografika-3user

VEZETŐ REGIONÁLIS SZOLGÁLTATÓ

a teljes körű tanácsadás, az outsourcing, a rendszerintegráció és IT szolgáltatások területén.

S&T CONSULTING HUNGARY KFT.

Az S&T Csoport magyarországi leányvállalataként egyszerre építhet 22 éves helyismeretére és a Csoport erejére és szakembergárdájára.

150+

ALKALMAZOTT

infografika-150-alkalmazott
infografika-150-alkalmazott-2

70%

SZAKÉRTŐ

infografika-arbevetel

10,3 MRD FT

infografika-1500megbizo
infografika-3000sikeres-projekt
infografika-24partner
infografika-diamond

ÉRTÉKEINK

szakértelem • rugalmasság • megbízhatóság • stabilitás • korrektség