Blog

Világbajnoki címvédés SAP-val?

Napokon belül elkezdődik a 21. FIFA Futball Világbajnokság, idén Oroszországban mérik össze az erejüket a világ legjobb válogatottjai. De mégis mi köze van az SAP-nak a világ vezető vállalatirányítási rendszerének a focihoz?

2013 októberében kezdődött az együttműködés a SAP és a Német Futball Szövetség (DFB) között. A közös munka gyümölcse a „Match Insights” szoftver kifejlesztése volt a német válogatott 2014-es futball VB-re való felkészülése alatt. A termék célja a csapat teljesítményének javítása és az ellenfél játékának kiértékelése. Ahhoz, hogy mindezt megvalósítsa a pálya szélén lévő kamerák adatait használja. A prototípus 2014 márciusára készült el, ennek a tovább fejlesztett változatát azóta is használják a németek.

A szoftver adatokat gyűjt a játékosok gyorsaságáról, a megtett távolságról, a labdabirtoklásról és a labdaérintésekről. Ez segített például a franciák elleni negyeddöntőben is. A franciák játékának elemzése kimutatta, hogy középre koncentrálnak a játékuk során, így a széleken vezetett támadásra kellett helyeznie a hangsúlyt a németeknek és ezzel meg tudták nyerni a meccset.

Az egyik legnagyobb fejlődést a labdabirtoklás átlagos idejének csökkentésében érte el a német válogatott. A 2010-es világbajnokság elődöntőjében a labdabirtoklás átlagos ideje 3,4 másodperc volt, míg 2014-es világbajnoki döntőre a németek 1,1 másodpercre vitték le ezt.

Miért van szükség SAP-ra az adatok elemzéséhez? 10 játékos 3 labdával mindössze 10 perc alatt több mint 7 millió adatelemet jelent. Még ilyen nagy mennyiségű adatot is valós időben tud feldolgozni a SAP HANA. Mérkőzésenként kb. 6 000 percnyi felvételt, 100 GB elemzendő adatot jelent, ebből kell megtalálni a legfontosabb információkat játékosonként és a csapat egészére nézve is.

A terméket 2015 áprilisában mutatták be a nagyközönségnek és 2015 júliusától elérhető vált más csapatok számára is. Azóta már több klub csapat is használja a játékának, taktikájának fejlesztésére, többek között a TSG Hoffenheim, Bayern München, Herta BSC és a City Football Group, aminek tagja a Manchester City is.

Team Management

A funkció célja a játékosokról és a csapatról gyűjtött adatok segítségével a teljesítmény javítása. Elemzi és követi a játékosok teljesítményét, fejlődését, mindezeket az adatokat játékos profilokban rögzíti. Ide tartozik továbbá a játékosoknak kijelölt célok és elvárások követése, a képességeik kiértékelése egy egyedileg kialakított skála alapján.

Adminisztratív segítséget is biztosít a játékos és meccs naptárral, ahol rögzíthető az ellenfél ütemterve és eredményei. A csapaton belüli kommunikációt a mobil platform teszi egyszerűvé, amelyen keresztül az edzők és a játékosok egyénileg vagy csoportokban megoszthatnak információkat, akár elemzésre szánt videókat is. Kicsit olyan, mint egy csapaton belüli Facebook.

Training Management

A játékosok teljesítményét, napi aktivitásukat képes rögzíteni, hogy átlátható legyen a terheltségük. Játékosokra szabott edzéseket lehet létrehozni, a játékos eredményei, egyéni céljai, képességei és posztja alapján. Az összeállított edzésprogramok személyekhez, csoportokhoz rendelhetőek. Mindezek a játékosok fejlődésének, eredményeinek nyomon követésével segíti a jobb teljesítmény elérését.

Player Fitness

A játékosok teljesítményének elemzése, a mobil applikáción keresztül személyenként ad visszajelzést az edzés terheltségről. Az elvégzett teljesítmény teszteket és eredményeit könnyen, átláthatóan kezeli a rendszer.

Player Health

A játékosok egészségi állapotának, sérüléseik és az orvosi beavatkozások  katalógusba rendezésére ad lehetőséget. Ezzel a játékosok gyógykezeléseinek eredményességét javítják a sérülés katalógus historikus adatainak felhasználásával.

Scouting Insights

A játékos megfigyelés szempontjainak, stratégiájának rögzítése, tervezése, illetve a megfigyelt játékosok teljesítményének elemzése. Ez az emelt szintű analízis és riporting eszközök segít a csapat számára a legideálisabb játékos megtalálásában.

Performance Insights

A játékosok teljesítményelemzésének tervezése és javítása a mérkőzések adatainak erejével. Meccs riportok készíthetőek mind a két csapat játékának elemzésére, a felkészülés optimalizálása. Ezen adatok meglétével stratégiai előnyökhöz juthat a csapat

Mindezek a funkciók mobilon és tableten is elérhetőek a laptop mellett, hogy minél mobilisabban, könnyebben juthassanak a kulcs információkhoz a csapat tagok.

A 2014-es Brazíliai világbajnokság során 8-8 kamera figyelte a pályán zajló eseményeket elemzési céllal, ezeknek a felvételei minden csapat számára rendelkezésre álltak, de ezt Big Data analízisre csak a német válogatott használta. Az eredmények önmagukért beszélnek, a nagy mennyiségű adat elemzés nem csak az üzleti életben, hanem a sportban is a jövő. A SAP és a Német Futball Szövetség 2017 augusztusában újabb három évvel meghosszabbították a stratégiai együttműködésüket a további sikerek eléréséért.

Megvédik-e a világbajnoki címüket 2018-ban a németek? Már csak pár hét és kiderül, de ha engem kérdeztek remélem igen.

Kérdéseket intézhet, észrevételeket küldhet az S&T szakértőinek, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot!

Sasi Anna Sasi Anna • SAP tanácsadó

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.