Infor OS – az intelligens platform

Az Infor az egyik piacvezető felhő-alapú ERP szolgáltató több mint 15.000 alkalmazottal és 90.000 ügyféllel.  Stratégiájában elsődleges, hogy innovatív termékeket állítson elő, ezért a jelenlegi trendeknek megfelelően a felhő alapú megoldások fejlesztését helyezi előtérbe az on-premise megoldásokkal szemben.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legújabb fejlesztéseket először a felhőben teszi elérhetővé, majd ezt követően adja ki az on-premise felhasználók részére, amely az Infor OS esetében körülbelül egy hónapos késleltetést jelent. Ebből jól látszik, hogy az on-premise termékek fejlesztése is szerves része az Infor stratégiájának.

Vannak azonban olyan új termékek, ahol ez a kettőség nem megoldott, mint például Coleman A.I. (mesterséges intelligencia). Ezek az új szoftverek már eleve a felhőben születtek és jelenleg nem várható, hogy on-premise is kiadásra kerüljenek. Az Infor OS azonban nem ilyen, így vegyük sorra, hogy milyen funkciók érhetők el a legfrissebb kiadásból.

Az Infor OS elsődlegesen egy integrációs platform (iPaaS), amely az Infor vagy más által fejlesztett alkalmazások egymással való kommunikációját könnyíti meg. Azonban egy kicsit más, mint a többi platform, mivel az Infor ezt a termékét tekinti az alkalmazásait egy közös felületre integráló megoldásának.

Az Infor OS egy közös felület:

  • amelybe az összes termék be van csatornázva;
  • ahonnan a felület elhagyása nélkül válthatunk az alkalmazások között;
  • ahol az alkalmazásokból küldött adatok üzleti folyamatokká szerveződnek;
  • ahonnan a dokumentumok és a különböző üzleti tartalmak könnyen megoszthatók.

Homepages

Minden felhasználó személyre szabott homepage-ket definiálhat magának a számára elérhető widgetekből. Ezen felül lehetőség van az előre (akár csapatszinten) összeállított honlapok publikálására és beállítására a felhasználóknak.

Infor Ming.le

Az Infor Ming.le az Infor együttműködési (Collaboration) megoldása.

Ezen a felületen:

  • követhetik nyomon a felhasználók a megosztott tartalmakat;
  • értesülhetnek a feladatokban és riasztásokban bekövetkezett változásokról;
  • oszthatnak meg üzleti információkat egymással vagy csoportokkal;
  • indíthatnak chat beszélgetéseket (jelenleg csak a cloud-ban);
  • indíthatnak manuálisan workflow-t.

Infor Document Management (IDM)

Az IDM, az Infor dokumentum menedzsment alkalmazása. A felhasználók feltölthetnek és attribútumokkal láthatnak el dokumentumokat. Ezeket a dokumentumokat verziózhatják, megoszthatják vagy akár el is küldhetik e-mailben.

Az IDM összedolgozik az Infor alkalmazásokkal. Ezáltal lehetőségünk van például egy az Infor LN-ben lévő szállítólevélhez tartozó számlát közvetlenül feltölteni és összerendelni az adott szállítmánnyal. Megjegyzendő, hogy ezt éppen az Infor LN IDM nélkül is képes megvalósítani.

Infor ION

Az Infor ION (Intelligent Open Network) technológiájával lehetséges az üzleti alkalmazások összekötése. Ha a klasszikus pont-pont kapcsolatok kiépítése helyett az alkalmazásokat az ION-nal kötjük össze, akkor létrehozhatunk egy központi információ disztribúciós központot. Minden ide bejövő adat egyetlen felületen menedzselhető, minden bejövő adat többszörösen felhasználható (különböző irányokba továbbítható), szűrhető és bővíthető más rendszerekből vagy adatbázisokból származó információkkal. A teljes adatfolyam monitorozhatóés hiba esetén elemezhető.

Az ION Processsegítségével riasztásokat, értesítéseket és feladatokat hozhatunk létre, küldhetünk szét a belső vagy felhasználók részére, workflow-kat indíthatunk.

Az ION Connectsegítségével Infor vagy más által (SAP, Oracle, SalesForce) fejlesztett alkalmazásokat, SQL adatbázisokat vagy akár megfelelő mapping mellett, textfájlokat köthetünk össze egymással.

Az ION APIegy API gateway, melynek segítségével API-kat csatornázhatunk az ION-ba. Az ION API gateway használatának előnye abban rejlik, hogy amint az információk beérkeznek az ION-ba, felhasználhatjuk őket a korábban felsorolt módokon.

Az Infor OS nem csak egy integrációs platform. Az Infor OS összeköti a vállalatot és kibővíti a meglévő rendszerek képességeit. Segítségével a széttagolt tevékenységek valós folyamatokká szervezhetők, így biztosítva az információk folyamatos áramlását a szervezeten belül, sőt akár a szervezet határain túl is.

További információt az Infor LN ERP-vel kapcsolatban az S&T honlapján vagy személyesen az alábbi elérhetőségeinken kaphat.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top