Az S&T Magyarország örömmel jelentette be, hogy 2022-ban is, immár harmadszor nyerte el az Év Partnere megtisztelő címet a Microsoft Partner of the Year Award díjátadón. A vállalatot a Microsoft azon legfontosabb globális partnereinek egyikekén tüntette ki, aki az innovációban és a Microsoft technológián alapuló ügyfélmegoldások bevezetésben kiemelkedőnek bizonyult.

„Hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy immár harmadszorra nyertük el a Microsoft Hungary Év Partnere címet, valamint évek óta különböző kategóriákban jelenünk meg díjazottként.” – mondta Szabó Péter, az S&T Consulting Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A Microsoft rangos díjai is bizonyítják, hogy elnyertük ügyfeleink és partnereink bizalmát. Az S&T-nél egyre szélesebb Microsoft portfolióval és innovatív megoldások széles skálájával

„A Microsoft rangos díjai is bizonyítják, hogy elnyertük ügyfeleink és partnereink bizalmát. Továbbra is fontos az S&T számára a Microsoft felhő szolgáltatásainak az S&T szakértő szolgáltatásaival, mint például tanácsadás, integráció, emelt szintű biztonság, üzemeltetés történő erősítése. Az idei év új kihívásai Microsoft csapatunkat is új feladatok elé állították, és a kollaborációs megoldások szerepének növekedése ismét megerősített abban bennünket, hogy a Microsofttal való partneri kapcsolatunk magas szintje kiemelkedően fontos ügyfeleink minőségi kiszolgálása érdekében. Külön köszönet, hogy szakértői gárdánk tudását, a Microsoft technológiákban való jártasságunkat évről évre díjazza a Microsoft. Ez és ügyfeleink lojalitása jelzi számunkra, hogy jó úton járunk.”

Az Év Microsoft Partnere díj azokat a Microsoft partnereket ismeri el, akik az elmúlt évben kivételes Microsoft-alapú megoldásokat fejlesztettek ki és szállítottak. A díjazottakat különböző kategóriába sorolva, több mint 3 900 jelöltből választották ki világszerte több mint 100 országból. Az S&T Consulting Hungary Kft.-t kiemelkedő megoldásainak és szolgáltatásaink köszönhetően ismerték el a legrangosabb Microsoft Hungary Év Partnere díjjal.

„Nagy megtiszteltetés, hogy bemutathatom a 2022-as Év Microsoft Partnere Díj nyerteseit és döntőseit.” – mondta Nick Parker, a Microsoft globális partner megoldásokért felelős alelnöke. „A kiválasztott Partnerek kiemelkedtek a szintén kiváló jelöltek közül. Lenyűgöző, amilyen innovatívan a Microsoft Cloud technológiáit használják, valamint ezen megoldásaik ügyfeleinkre gyakorolt hatása is figyelemre méltó.”

Kérdéseket intézhet, észrevételeket küldhet az S&T szakértőinek, kérem vegye fel velünk a kapcsolatot!

Scroll to Top