Blog

Jó tett helyébe tényleg jót várhatsz…

Hogyan nyújthat kölcsönös előnyöket egymásnak az oktatás és az üzleti élet -erről szól az alábbi,már több éves múltra visszatekintő kapcsolat a cég és egy eredményes szakmai munkát végző informatika tanárnő között. Szaktudás szegényes eszközháttérrel „Régóta adósod vagyok még egy köszönömmel az S&T-től kapott hálózati eszközökért. Készül két tanterem is, ahol nektek köszönhetően jövőre zökkenőmentesen tudjuk majd az óráinkat tartani úgy, hogy az tényleg csak gyakorlat legyen! A júniusi nyári gyakorlat…

Tovább Szóljon hozzá

Fókuszban az ipar és oktatás együttműködése

Közel 240 résztvevő tisztelte meg az S&T FOCUS 2015 PLM/CAD/CAM/CAE/IoT Napot. A rendezvény kiemelt témája az ipar és az oktatás hatékony együttműködése volt. A rendezvény fő előadójától, Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkártól első kézből értesülhettek a résztvevők a kormányzat ezirányú stratégiájáról. A nap során ezen felül rengeteg új technológiát, fejlesztést ismerhettek meg a látogatók, valamint betekintést nyerhettek élenjáró tervező, gyártó cégek legjobb módszereibe. Tekintse meg a kisfilmet a rendezvényről…

Tovább Szóljon hozzá

„Címvédés” a felsőoktatási Creo tervezési versenyen 

Az S&T Creo tervezői versenyt minden évben nagy érdeklődés övezi, azonban ebben az évben minden eddigi rekordot megdöntött a beküldött pályaművek száma. A rengeteg pályamű a minőség terén is magasra helyezte a mércét. A hallgatók különféle témákat dolgoztak fel, ám mégis a járműipari vonatkozású termékek voltak a legnépszerűbbek. Olyan hallgató is beküldte a munkáját, aki menedzser szakirányon tanul és önszorgalomból sajátította el a Creo használatát. A versenysorozat eddigi történetében még…

Tovább Szóljon hozzá

Országos Creo tervezési verseny – nyerj egy iPhone-t!

Az S&T Consulting Hungary Kft. ez évben is meghirdeti az országos Creo CAD modellezési versenyt felsőoktatási intézmények tanulói részére. A verseny komoly hagyományokkal rendelkezik. Minden évben nívós pályaművek érkeznek a versenyre, és a hallgatók rendre komoly szakmai felkészültségről tesznek tanúbizonyságot. A versenyre egyéni pályázók jelentkezhetnek. A kétfordulós megmérettetés első fordulójában Creóval készült pályaművekkel lehet indulni, a tematika szabadon választott. A döntőbe az országos, meghívásos online szakmai szavazás, a Facebook-on történő…

Tovább Szóljon hozzá

Amikor egy motor születik – Creo bábáskodással

Győrben a Széchenyi István Egyetemen, az Audi támogatásával egy a Formula Student versenyre motort tervező csapat, a SZEngine az elmúlt hetekben mutatta be az első versenyre szánt motorjának kész terveit (SZEngine Evo3). A csapat ugyanazt a CAD rendszert, a Creo-t választotta a projekthez, mint amit a Volkswagen csoport, így az Audi is használ motor és erőátviteli rendszereinek fejlesztéséhez. Magyar potenciál a motor tervezésben Az egyhengeres, döntött hengerelrendezésű, szívó benzinmotor 4…

Tovább Szóljon hozzá

Küllő nélküli agymotor fejlesztés Creo-val

A BME-n már évek óta tevékenykedő csapat most egy meglepő újdonsággal állt elő. Egy agymotort terveztek, melynek közepét a sci-fi filmekből ismert módon üregesre képezték ki. Ám tervük életképes, így nem marad sokáig a számítógépekbe zárva, már javában folyik a kerék prototípusának gyártása. A Paradicsom Csapat 2010 ősze óta tevékenykedik a Műegyetemen. Tevékenységük első két évükben csak egyetlen egyetemista versenyre korlátozódott, de ezt kinőve, 2012 nyara óta már elektromos versenyautók…

Tovább Szóljon hozzá

Különleges pályaművek a Creo versenyen

A Miskolci Egyetem és a BME hallgatója nyerte az országos Creo CAD versenyt. Az S&T Consulting Hungary Kft. hagyományaihoz híven ebben a tanévben is megrendezte az országos Creo CAD tervezői versenyt a felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Az előző évekhez hasonlóan most is színvonalas pályaműveket és kiélezett küzdelmet hozott a vetélkedő. A verseny három fordulóban zajlott. Az első fordulóban a pályázók az általuk a Creo-val tervezett pályaművel jelentkezhettek a versenyre. Az S&T…

Tovább Szóljon hozzá

Az első magyar szénszálas formula monocoque Creo-val tervezve

Székely Béla Creo 2.0-val tervezett szénszálas önhordó vázszerkezetet a BME Formula Racing team számára. A fiatal műegyetemista mesterszakos hallgató 5 éve tagja a BME Formula Racing Teamnek, ahol eddig számos autó tervezésében vett részt. 3 éve foglalkozik monocoque vázszerkezet fejlesztésével és idén, a BME Formula Racing Team 8. autója, a harmadik elektromos autó, az FREC-003 már ilyen vázszerkezettel épült. Székely Béla beszámol a projekt során megélt kihívásokról, tapasztalatokról, sikerekről. Mi…

Tovább Szóljon hozzá