Blog

Storage virtualizáció belépő szinten

A Hewlett Packard (HP) a kis és középvállalatok számára kínálja a MSA tároló családot. A MSA család negyedik generációja érhető el napjainkban, amely a legújabb firmware frissítésnek köszönhetően új virtualizációs megoldásokkal öltözteti fel az eszközt, valamint immár új felhasználói interfésszel rendelkezik.

Az új firmware installálásával hat új funkciót kapunk

Wide Striping

Akik ismerik a HP EVA tárolóját tudják, hogy ez volt az első tároló, amely storage virtualizációt használt. Ez azt jelenti, hogy a kiválasztott RAID szintektől függetlenül a kötetek az összes diszken szétterülnek, ezáltal nagyobb IOPS biztosítható.

A hagyományos megoldás az volt, hogy vDisk-et hoztunk létre, amelyek a fizikai diszkeket magukba foglalták és ezekhez a RAID szinteket rendeltünk. Egy vDisk-en belül a diszkek maximális száma 16 darab lehetett, így az ügyfeleknek több diszk esetén több vDisk-et kellett készíteniük. A köteteket nem lehetett a vDiszkeken keresztül szétteríteni, így a vDisk korlátozta a létrehozható kötet méretét és teljesítményét.

Az új firmware-ben a Virtual Storage Pool technológia került bevezetésre. Ezt a logikai egységet használjuk fel a diszkjeink összefogására. A köteteket a teljes poolon belül hozzuk létre és nem a diszkcsoporton belül, így az összes diszkcsoport összes diszkje biztosítja a kötet teljesítményét. Amikor a pool telítődik, újabb diszkeket adhatunk hozzá, amelyeken a kötetek automatikusan szétterülnek. Természetesen mindezt leállás nélkül. A tárterületünk és a teljesítményünk így folyamatosan növelhető.

Thin Provisioning

A virtualizációs layer az új MSA firmware-ben lehetővé teszi, hogy nagyobb köteteket mutassunk a kiszolgálók felé, mint azok valós fizikai mérete. A kötetet kiszolgáló diszkterület fizikai mérete használat közben automatikusan allokálódik. A felhasználóknak lehetőségük van nagyobb virtuális kötetek kiajánlására anélkül, hogy rendelkeznének a hozzá szükséges fizikai erőforrásokkal. Ez a megoldás a „Pay as you grow” elvet követi.

SSD Read Cache

Az új firmware verzió lehetővé teszi egy olyan diszkcsoport létrehozását, amelyet az SSD Read Cache számára dedikálunk. A kontrollerben található 4GB cache kiterjeszthető ezzel az SSD Read Cache funkcióval, ami az olvasási teljesítményt növeli, mivel a gyakran használt adatok felmásolódnak az SSD diszkre. A szekvenciális adatok olvasása a merevlemezről történik továbbra is, így optimalizálva a teljesítmény/érték arányát.

A fenti ábrán láthatjuk, ahogy az IOPS csökken a hagyományos diszk köteten, amikor az adatok átmásolódnak a Read Cache-be.

Automated Tiering

A Tiering funkcionalitás az új Virtual Storage Pool révén válik elérhetővé. Az adatokat 4MB blokkokban az ideális diszk típuson helyezi el, az I/O hozzáférés alapján. A véletlenszerűen és a gyakran használt adatok leginkább az SSD, a szekvenciálisan elérhető adatok a SAS, amíg a ritkábban használt adatok a MDL SAS diszkeken helyezkednek el.

A Tiering folyamatosan aktív és automatikus, szemben a 3PAR Adaptive Optimization megoldásával. A Tieringet a MDL SAS és a SAS diszkek között Archived Tieringnek nevezzük és ingyenes a MSA 2040-ben, míg a MSA 1040-ben kiegészítő licensz vásárlásával aktiválható. Az SSD-re történő mozgatást Performance Tieringnek nevezzük, amely csak a MSA 2040-ben érhető el, mivel a MSA 1040 nem támogatja az SSD diszkeket. Ez a funkció szintén kiegészítő licenszet igényel.

Advanced Virtualized Snapshot

A hagyományos mechanizmus Copy-On-Write megoldást alkalmazott, amely ugyan nem rossz, de nem is gazdaságos a plusz írási művelet miatt. Az új verzióban Redirect-On-Write megoldás található, amely kevesebb I/O művelettel jár. Ez a snapshot technológia alacsonyabb terhelést eredményez.

Az új technológiával lehetőség nyílik, hogy meglévő snapshotról újabb másolatot készíthessünk.

New GUI

A leglátványosabb változást azonban az SMU (Storage Management Utility) felhasználói felületén tapasztaljuk. A korábbi verzióból semmi nem tartottak meg. A bejelentkezést követően egy áttekintő nézetet kapuk az eszköz állapotáról, az eszköz és a diszkkötetek teljesítményéről. Az egér mozgatásával a konzolon pop-up ablakokban további információkat kaphatunk.

A tesztek alapján elmondható, hogy minden gyorsan és stabilan működött a korábbi SMU konzolokhoz képest. Úgy tűnik, hogy a HP tanult a múlt hibáiból. Mindezek a szolgáltatások az új GL200 firmware telepítésével válnak elérhetővé. A MSA 2040-ben minden funkció ingyenesen elérhető, kivéve a Performance Tiering funkció, amelyhez kiegészítő licensz szükséges. A MSA 1040 virtualizációs szolgáltatása licensz megvásárlása után válik elérhetővé. A MSA 1040 nem támogatja az SSD meghajtókat, ezért csupán az Archive Tiering funkció valósítható meg vele.

Termékinformációk

A MSA családban két modell található

MSA 1040 és a MSA 2040

A MSA 1040 a kisebb ügyfelek részére nyújt megoldást, ahol a költségek erőteljesebben számítanak. A kontrollereken kevesebb port van (2), kevesebb opció érhető el a kontrollerekben, a támogatott diszkek száma maximum 99 és nem támogatja az SSD meghajtókat.

A MSA 2040 a teljesítményre pozícionált. A kontrollereken több port van (4), amelyek támogatják a 16Gb FC kapcsolatot, a SAN kontroller egyszerre támogatja az FC és iSCSI kapcsolatokat, ezáltal nagyobb flexibilitást biztosít gazdaságosan. A támogatott diszkek száma maximum 199 lehet további 7 diszkpolc hozzáadásával, amelyek között az SSD diszkek is támogatottak.

Nánási Csaba, HP szerver és tároló megoldások szakértő

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.