Blog

NES okos mérők térhódítása a lengyelországi Tauronnál

Lengyelország legnagyobb áramszolgáltatójának hálózati modernizációs projektjét jelentette be a Networked Energy Services vállalat.

Egy korábbi blog bejegyzésünkben már bemutattuk a NES vállalatot, mely 2014-ben jött létre, amikor az S&T AG részesedést szerzett az Echelon cég egyik üzletágának akvizíciójával létrehozott új vállalatban, s ezzel belépett az okos mérők piacára. A Tauron Dystrybucja S.A. Lengyelország legnagyobb áramszolgáltatója és több mint 5 millió ügyféllel rendelkezik. A 25 millió dollárt meghaladó szerződés keretében a NES 3 rétegű platform megoldást valósít meg, melynek részei okos eszközök (smart devices), vezérlő node-ok (control node) és szoftver alkalmazások.

A Tauron tenderében meghatározásra került a funkcionalitások igen magas szintje, az SLA-k és a nyílt szabványokon alapuló több vendoros átjárható rendszer. A folyamat lezárultával a Tauron az LG CNS által vezetett konzorciumot választotta, ami teljes körű úgynevezett „end to end” megoldást kínált, amely alapja a NES és az Apator által adott Open Smart Grid Protocol (OSGP) protokoll.

A nyertes konzorcium által javasolt hálózati tranzakciós és analitikai szoftvert a NES és az Apator SA szolgáltatja. A NES 3 rétegű platform adja az alapját a smart grid infrastruktúra megoldás szoftveres motorjának és az AMI alkalmazásnak, az okos mérőket az Apator és a NES szállítja, a rendszer integrációs és projekt menedzsment szolgáltatások pedig az LG CNS és konzorcium partnereitől érkezik. A kulcsrakész rendszer mintegy 330,000 végfelhasználót fog kiszolgálni Wroclawban. Wroclaw a legnagyobb város nyugat-Lengyelországban és az ország negyedik legnagyobb városa is egyben. A Tauron terve szerint ez a projekt referencia telepítésként fog szolgálni a további körülbelül 5 millió okos mérős hálózat kialakításához.

Lengyelorszag-legnagyobb-aramszolgaltatojanak-halozati-modernizacios-

A projekthez a NES vállalat fogja biztosítani a mögöttes szoftver platformot, mely az újonnan kiadott Element Manager 5.1-es verzióját jelenti, továbbá a telepítendő 330,000 okos mérő mintegy 60%-át is ők adják. Emellett a NES szolgáltatja a kommunikációs infrastruktúrát, beleértve az elosztott vezérlő node-okat (Distributed Control Node, röviden DCN), valamint a „head-end” rendszer szoftvert is. A NES DCN-ek biztosítják a kereszt kompatibilitást az OSGP tanúsítvánnyal rendelkező NES és Apator okos mérők között.

A Tauron által végrehajtott projekt az első olyan projekt Lengyelországban, ahol az okos mérőket két gyártó is szolgáltatja (NES és Apator), illetve a legnagyobb egyedi telepítés is, melynek egy olyan nagyváros a scope-ja, mint Wroclaw. A projekt célja, hogy a lakosság számára az elektromos fogyasztás monitorozásának hatékony eszközét kínálják, illetve ami sokkal fontosabb, hogy következő lépésként segítséget nyújtson a villamosenergia-elosztási folyamat javításában.

A NES vezérigazgatója Michael Anderson kitűnő lehetőségnek tartja, hogy a Tauron-nal közösen dolgozhatnak a „Smart City Wroclaw” projekten. A smart grid funkcionalitások magas szintjét igényli lengyelországi szolgáltató és ez a trend tapasztalható szerte a világon. Egy bevált megoldás átadásával a NES teljesíteni tudja a szolgáltatóknak nemcsak az okos mérésre vonatkozó elvárásait, hanem a hálózati modernizációs programban is aktív partnerek tudnak lenni.

A Tauron, mint az összes lengyel közmű egy olyan utasítást kapott, mely szerint 2020-ra az összes létező mérőórájának a 80%-át le kell cserélnie okos mérőre és ezzel megfelelni a szigorú lengyel és európai uniós jogszabályoknak. A „Smart City Wroclaw” az első lépés ennek a célnak az elérésére. A folyamat végére csaknem 5 millió Tauron felhasználónál és kb 16 millió okos mérő lesz telepítve Lengyelország szerte.

Ullrich Gábor Rendszermérnök

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.