Blog

Cisco Adatközponti Megoldások Szeminárium 2014

Ismét nagy érdeklődés övezte a decemberben megrendezésre került a Cisco Adatközponti szemináriumot. Starusz János megnyitója után a közép európai adatközponti architektúra csapat vezetője, Brad Scyrkel tartott keynote előadást, melynek keretében áttekintést adott a Cisco adatközponti stratégiájának főbb mérföldköveiről és a Cisco adatközponti jövőképéről. Előadásában kitért a Cisco technológiáját kiegészítő nagy gyártókkal (NetApp, Microsoft, EMC, Vmware) folytatott stratégiai együttműködések fontossága mellett, az olyan technológia trendek előretörésére, mint a Hibrid IT és az SDN (Software Defined Network).

cisco-adatkozponti-megoldasok-szeminarium-2014-05

A további előadásokban a résztvevők első kézből kaphattak információt az adatközpontok automatizálási és biztonsági kérdésköreit érintő témákból. Természetesen az S&T, mint kiemelt adatközponti megoldást szállító is képviseltette magát a rendezvényen. Azon résztvevők között, akik hozzájárultak az S&T hatékonyabb munkavégzését segítő kérdőív kitöltéséhez, egy nagy értékű Expohotel Sky Bar vouchert sorsoltunk ki.

cisco-adatkozponti-megoldasok-szeminarium-2014-04

cisco-adatkozponti-megoldasok-szeminarium-2014-01
cisco-adatkozponti-megoldasok-szeminarium-2014-02

Gyenes István Gyenes István • Adatközponti üzletágvezető, szerverek, hibrid it, alkalmazásfejlesztés • A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetemen szerzett okleveles villamosmérnöki majd később okleveles mérnöktanári diplomát. 2006-ban csatlakozott az S&T-hez, ahol az EPL üzletágat vezeti.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.